A tervezés során szükséges elkészíteni, a projekt megvalósításához szükséges valamennyi kivitelezésre alkalmas tervdokumentációt (egyesített engedélyezési és kiviteli, tenderdokumentáció), valamint az összes engedélyt, hozzájárulást megszerezni. Megrendelő jelen projekt keretében a Rákos-patak Budapesten belüli szakasza mentén az alábbi területen kívánja fejleszteni a kerékpárbarát infrastruktúra kialakítását: •Budapest XIII. kerület, XIII. kerület, Váci út - Göncöl utca és Béke utca - Tatai utca közötti szakasz •Budapest XIV. kerület, Csömöri út - Mogyoródi út közötti szakasz, •Budapest XIV., X. és XVII. kerület (Ond vezér út – Cinkotai út közötti szakasz), Főbb mennyiségek: 9,6 km hosszú kerékpáros infrastruktúra tervezése A 2021-ben elkészült tervek felülvizsgálata és áttervezése szükséges. Az elkészült terveket Megrendelő rendelkezésre bocsájtja. A Tervező feladata összefoglalva: •„A Rákos-patak menti ökoturisztikai folyosó kerékpáros útvonal fejlesztése” projektben elkészített tervek felülvizsgálata és kiegészítése •Egyesített engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése – a műszaki diszpozíció, a Megrendelői észrevételek és az építési engedélyben előírtak figyelembevételével. •A megvalósításhoz szükséges összes engedély és hozzájárulás megszerzése. •Jóváhagyott és engedéllyel rendelkező tervek alapján a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás megindításához szükséges ajánlatkérési dokumentáció műszaki köteteinek összeállítása. •A hozzájárulásokban, jóváhagyásokban és engedélyekben foglalt előírásokat, módosítási igényeket át kell vezetni a tervekben, költségvetési kiírásokban, a módosítási igényekkel kiegészített tervekre be kell szerezni az aktualizált engedélyeket, hozzájárulásokat. •Tervezői művezetés opcionális feladatként megjelölve. Elvégzendő munkarészek, leszállítandó tervdokumentáció példányszámai: Bírálati egyesített tervdokumentáció: nyomtatott: 0; digitális: 1 Egyesített tervdokumentáció: nyomtatott: 2; digitális: 1...
This Hungary Professional Services opportunity is one most of your competitors will never see.
Your competitors are watching the same crowded contracts everyone else is. Track this opportunity and every one like it worldwide, set deadline alerts, and win where they aren’t. Free for 14 days, no card.
Start Free| Issuing agency | International buyer |
|---|
| Country | Hungary |
|---|
| Category | Professional Services |
|---|
| CPV | 71320000 |
|---|
| Published | October 05, 2026 |
|---|
| Procurement stage | Request for Proposal (RFP) |
|---|
| Response due | October 16, 2026 |
|---|
| Status | Open — accepting responses |
|---|
| Original language | Hungarian — members read it in their own language |
|---|
| Official source | View original notice |
|---|
| Last verified | October 07, 2026 |
|---|
Source: Tenders Electronic Daily (TED), © European Union. Notice content reused under Commission Decision 2011/833/EU; editorial content licensed CC BY 4.0. GlobalGov is not affiliated with the European Union.
See every Hungary Professional Services opportunity your competition is missing. Free for 14 days.
Get real-time alerts, competitive intelligence, and deadline tracking for this and every market worldwide.
Start Free Trial — No Card RequiredFree 14-day trial · no card required
See who is already competing here →Used by capture teams who win by looking where the big players aren’t.
Get a free Hungary Professional Services intelligence report in your inbox
A personalized report on Hungary Professional Services opportunities, emailed in 5-10 minutes. One per month, no account needed.