Dinamikus beszerzési rendszer létrehozása, amelynek tárgya szántóföldi növénytermesztés során felmerülő őszi és tavaszi vetésű növények technológiába illeszkedő műtrágyák beszerzése az Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. részére, illetve az Ajánlatkérő által évente meghatározott vetésterv szerinti növénykultúrák tápanyag utánpótlásának biztosítása. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban ismerteti azokat a termékkategóriákat és jellemzőiket, amelyek megvalósítása érdekében DBR-t kíván létrehozni. Jelen eljárás részvételi szakaszának eredményes lezárását követően, a konkrét beszerzési igény felmerülésekor Ajánlatkérő az alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők részére küldi meg az ajánlattételi felhívást az EKR-en keresztül. Ajánlatkérő a DBR megvalósítása során a Kbt. 107. § (2) bekezdése alapján a rendszerben megvalósítandó konkrét közbeszerzésekre vonatkozó pontos műszaki leírást, mennyiségeket és szerződéses feltételeket a DBR-ben részt vevő részvételre jelentkező számára, az ajánlattételi felhívás megküldésével egyidejűleg bocsátja rendelkezésre. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a BT-727, BT-5141, BT-5071, BT-5121, BT-5131, BT-5101(a), BT-5101(b), BT-5101(c), BT-728 mezőkben megadott címek a felhívásban technikai okok miatt kerültek rögzítésre, a tényleges teljesítési helyszínek az ajánlattételi felhívásokban kerülnek megjelölésre. Becsült mennyiség: Az ajánlatkérő által a DBR felállításának időtartama (36 hónap) alatt megrendelni kívánt teljes mennyiség becsült értéke nettó 50 000 000 Ft/év. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárás nem keletkeztet részére lehívási kötelezettséget. A DBR időtartama alatt az egyidejűleg tervezett egyedi beszerzések átlagos becsült, várható mennyisége minimum nettó 12 500 000 Ft. A DBR-ben meghatározott becsült mennyiség és az egyidejűleg tervezett beszerzési igények értéke tájékoztató jelleggel, a korábbi évek tapasztalatai alapján került rögzítésre, amelytől Ajánlatkérő a Kbt. 107. § (2) bekezdése...
Your competitors are watching the same crowded contracts everyone else is. Track live opportunities like this one worldwide, set deadline alerts, and win where they aren’t. Free for 14 days, no card.
Start Free| Issuing agency | Annamajori Mezőgazdasági És Kereskedelmi Kft. |
|---|
| Country | Hungary |
|---|
| Category | Professional Services |
|---|
| Published | September 04, 2026 |
|---|
| Procurement stage | Request for Proposal (RFP) |
|---|
| Closed | October 05, 2026 |
|---|
| Status | Closed — no longer accepting responses |
|---|
| Original language | Hungarian — members read it in their own language |
|---|
| Official source | View original notice |
|---|
| Last verified | October 12, 2026 |
|---|
Source: Tenders Electronic Daily (TED), © European Union. Notice content reused under Commission Decision 2011/833/EU; editorial content licensed CC BY 4.0. GlobalGov is not affiliated with the European Union.
See every Hungary Professional Services opportunity your competition is missing. Free for 14 days.
Get real-time alerts, competitive intelligence, and deadline tracking for this and every market worldwide.
Start Free Trial — No Card RequiredFree 14-day trial · no card required
See who is already competing here →Used by capture teams who win by looking where the big players aren’t.
Get a free Hungary Professional Services intelligence report in your inbox
A personalized report on Hungary Professional Services opportunities, emailed in 5-10 minutes. One per month, no account needed.