„Belterületi utak fejlesztése Nyíregyházán VIII. ütem” című TOP_PLUSZ-1.3.2-23-NY1-2025-00013 számú projekt vonatkozásában Nyíregyháza közigazgatási területek infrastruktúra fejlesztéséhez kapcsolódó tervezési munkák: Engedélyes terv; Kiviteli terv elkészítése és Tervezői művezetési feladatok ellátása (5 alkalom); a kapcsolódó kivitelezési munkákra irányuló közbeszerzési eljárások szakmai támogatása. Ajánlattevő feladata a Nyíregyháza, Napkelte utca építésére vonatkozó teljes körű tervezési munkák elvégzése, engedélyezési és kiviteli szintű tervének elkészítésével együttesen, teljesen készre. Tehát, a lakóutcák felülvizsgálata, és a felülvizsgálat eredményének függvényében azok átalakításának tervezése, valamint az útépítéshez kapcsolódó közműkiváltások és csapadékvíz elvezetés is megtervezendő. Ajánlattevő feladata a tervek engedélyes majd kiviteli szintű tervének, illetve tervkiegészítések elkészítése, valamint esetleges hiánypótlások teljesítése. Kapcsolódó feladat: biológiai aktivitás megőrzésével kapcsolatos dokumentáció elkészítése; a tervező művezetési feladatok ellátása. A tervezéssel érintett terület: cca. 225 fm. Nyertes AT a teljesítés során köteles figyelembe venni a hivatkozott TOP_PLUSZ pályázati felhívás és mellékletei dokumentációjában foglalt előírásokat. A közbeszerzés tárgyának részletes ismertetését a Közbeszerzési Dokumentumok (továbbiakban: KD) részét képező tervezési program tartalmazza.
Your competitors are watching the same crowded contracts everyone else is. Track live opportunities like this one worldwide, set deadline alerts, and win where they aren’t. Free for 14 days, no card.
Start Free| Issuing agency | International buyer |
|---|
| Country | Hungary |
|---|
| Category | Professional Services |
|---|
| Published | August 31, 2026 |
|---|
| Procurement stage | Active solicitation |
|---|
| Closed | September 18, 2026 |
|---|
| Status | Closed — no longer accepting responses |
|---|
| Original language | Hungarian — members read it in their own language |
|---|
| Official source | View original notice |
|---|
| Last verified | October 07, 2026 |
|---|
Source: Tenders Electronic Daily (TED), © European Union. Notice content reused under Commission Decision 2011/833/EU; editorial content licensed CC BY 4.0. GlobalGov is not affiliated with the European Union.
See every Hungary Professional Services opportunity your competition is missing. Free for 14 days.
Get real-time alerts, competitive intelligence, and deadline tracking for this and every market worldwide.
Start Free Trial — No Card RequiredFree 14-day trial · no card required
See who is already competing here →Used by capture teams who win by looking where the big players aren’t.
Get a free Hungary Professional Services intelligence report in your inbox
A personalized report on Hungary Professional Services opportunities, emailed in 5-10 minutes. One per month, no account needed.