Szolgáltató feladata az Ajánlatkérő 1125 Budapest, Diós árok 1-3. szám alatt lévő székhelyén és telephelyein található valamennyi szervezeti egysége között bonyolítandó, intézményen belüli mentőszolgáltatás keretében végzett belső betegszállítási (beleértve az inkubátorok szállítását is) tevékenység ellátása. Várható esetszám: 12.500 eset/év A havi esetszám és ezzel összefüggésben a havi óraszám mindig az aktuális megrendelői igények (betegszállítási feladatok) szerint változik, ajánlatkérő a havi esetszámok/óraszámok tekintetében nem határozott meg sem minimum, sem maximum értéket. Ugyanakkor Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (3) bekezdésének való megfelelés érdekében rögzíti, hogy az „egyes megrendelések” tekintetében 1 hónapos időtartamot vett figyelembe, mely időszakban átlagosan 1.229 óra/hó mértékű megrendelés kerül kibocsátásra. Ajánlatkérő az elvárt referencia mértékét ezen érték figyelembe vételével határozta meg. Szolgáltató feladatát az alábbi táblázatban foglalt szerinti betegszállító gépjárművek működtetésével és gépjárművenként 2 fős személyzet (1 fő gépkocsivezető + 1 fő betegkísérő) foglakoztatásával köteles ellátni a vonatkozó jogszabályok alapján Szállító autó A szolgáltatás időpontja óra / nap Mentő A Minden nap 07 órától-07 óráig 24 Mentő B Hétköznapokon 07 órától-18 óráig 11 Mentő C Hétköznapokon 07 órától-16 óráig 9 Mentő D Hétvégén, ünnepnapokon 09 órától-17 óráig 8 Hétköznapokon: Mentő A, Mentő B, Mentő C Hétvégén és ünnepnapokon: Mentő A, Mentő D Alapmennyiség: 14.750 óra/12 hónap Pozitív irányú mennyiségi eltérés (+30 %): 4.425 óra/12 hónap. Nyertes ajánlattevőnek vállalnia kell az alapmennyiségen felül legfeljebb 4.425 óra/12 hónap erejéig a szerződés szerinti feladatok teljesítését, az alapmennyiségre vonatkozóan megadott óradíjak alkalmazásával. Megrendelő a pozitív irányú mennyiségi eltérés igénybevételéről a szerződéskötést követő12 hónapon belül (az alapmennyiség lehívását követően) a Szolgáltatóhoz címzett egyoldalú jognyilatkozattal...
This Hungary Logistics opportunity is one most of your competitors will never see.
Your competitors are watching the same crowded contracts everyone else is. Track this opportunity and every one like it worldwide, set deadline alerts, and win where they aren’t. Free for 14 days, no card.
Start Free| Issuing agency | Észak-budai Szent János Centrumkórház |
|---|
| Country | Hungary |
|---|
| Category | Logistics |
|---|
| Estimated value | $1.0M |
|---|
| Published | September 14, 2026 |
|---|
| Procurement stage | Request for Proposal (RFP) |
|---|
| Response due | Not specified / rolling |
|---|
| Status | Open — accepting responses |
|---|
| Original language | Hungarian — members read it in their own language |
|---|
| Official source | View original notice |
|---|
| Last verified | October 04, 2026 |
|---|
Source: Tenders Electronic Daily (TED), © European Union. Notice content reused under Commission Decision 2011/833/EU; editorial content licensed CC BY 4.0. GlobalGov is not affiliated with the European Union.
See every Hungary Logistics opportunity your competition is missing. Free for 14 days.
Get real-time alerts, competitive intelligence, and deadline tracking for this and every market worldwide.
Start Free Trial — No Card RequiredFree 14-day trial · no card required
See who is already competing here →Used by capture teams who win by looking where the big players aren’t.
Get a free Hungary Logistics intelligence report in your inbox
A personalized report on Hungary Logistics opportunities, emailed in 5-10 minutes. One per month, no account needed.