Dinamikus beszerzési rendszer létrehozása, amelynek tárgya „Oktatási és kutatási célú informatikai termékek és azokhoz kapcsolódó szolgáltatások beszerzése dinamikus beszerzési rendszer keretében a Szegedi Tudományegyetem részére” A tárgyi DBR létrehozása az Ajánlatkérő szervezetre vonatkozó, mindenkor hatályos és irányadó központosított közbeszerzési rendszer keretében nem tartozó, illetve nem elérhető termékek beszerzésére irányul. Ajánlatkérő minden esetben, az adott konkrét beszerzési igény felmerülésekor, a pontos műszaki tartalom ismeretében fogja azt vizsgálni, hogy a beszerzési igénye a vonatkozó, mindenkor hatályos és irányadó központosított közbeszerzés keretében tartozik-e, vagy sem, illetve annak keretében megvalósítható-e, vagy sem, és kizárólag olyan termékek kerülnek a tárgyi DBR keretében beszerzésre, amelyek a központosított közbeszerzésből az adott konkrét beszerzési igény felmerülésekor nem tartoznak, illetve nem elérhetőek. Ajánlatkérő a Közbeszerzési Dokumentumokban ismerteti azokat a termékkategóriákat és jellemzőiket, amelyek megvalósítása érdekében az informatikai termékek és szolgáltatások beszerzésére dinamikus beszerzési rendszert (továbbiakban DBR) kíván létrehozni. Ajánlatkérő a DBR megvalósítása során a Kbt. 107. § (2) bekezdése alapján a rendszerben megvalósítandó konkrét közbeszerzésekre vonatkozó pontos műszaki leírást és szerződéses feltételeket a DBR-ben részt vevő Ajánlattevők számára, az ajánlattételi felhívás megküldésével egyidejűleg bocsátja rendelkezésre. Mennyiség: A DBR-ben érintett beszerzések becsül értéke, azaz a DBR becsült mennyisége tervezetten nettó 1 870 708 791 Ft/ 3 év, a DBR teljes, 52 hónapos időtartamára vonatkozóan. A DBR-ben meghatározott becsült mennyiség tájékoztató jelleggel, a korábbi évek tapasztalatai alapján került rögzítésre, amelytől Ajánlatkérő a Kbt. 107. § (2) bekezdése alapján a DBR időtartama alatt a konkrét beszerzési igényeihez igazodóan eltérhet. A DBR-ben meghatározott termékkategóriák...
Your competitors are watching the same crowded contracts everyone else is. Track live opportunities like this one worldwide, set deadline alerts, and win where they aren’t. Free for 14 days, no card.
Start Free| Issuing agency | Szegedi Tudományegyetem |
|---|
| Country | Hungary |
|---|
| Category | Ict Equipment |
|---|
| CPV | 30200000 |
|---|
| Published | August 28, 2025 |
|---|
| Procurement stage | Request for Proposal (RFP) |
|---|
| Closed | Closing date not published |
|---|
| Status | Closed — no longer accepting responses |
|---|
| Original language | Hungarian — members read it in their own language |
|---|
| Official source | View original notice |
|---|
| Last verified | October 11, 2026 |
|---|
Source: Tenders Electronic Daily (TED), © European Union. Notice content reused under Commission Decision 2011/833/EU; editorial content licensed CC BY 4.0. GlobalGov is not affiliated with the European Union.
See every Hungary Ict Equipment opportunity your competition is missing. Free for 14 days.
Get real-time alerts, competitive intelligence, and deadline tracking for this and every market worldwide.
Start Free Trial — No Card RequiredFree 14-day trial · no card required
See who is already competing here →Used by capture teams who win by looking where the big players aren’t.
Get a free Hungary Ict Equipment intelligence report in your inbox
A personalized report on Hungary Ict Equipment opportunities, emailed in 5-10 minutes. One per month, no account needed.